4+1 fős miskolci gárda vehetett részt a 3. alkalommal megrendezett Skyrunning Ifjúsági Világbajnokságon. A csapatot Németh Luca (Youth A), Farkas Balázs (Youth A), Iván Levente (Youth B) és jómagam (U-23) alkottuk, Németh Csaba vezetésével.

3 kategóriában rendezték a versenyeket:

Youth A: 16-17 évesek

Youth B: 18-19-20 évesek

U-23: 21-22-23 évesek

2016-ban rendezték először ezt a versenyt, szintén ugyanezen a helyszínen, így már láttunk mérvadó eredményeket. Ami jó hír, hogy a mezőny azóta többszörösére nőtt és természetesen erősödött is. Ha csak a saját kategóriámat veszem alapul, idén 37-en indultak a Sky és a Vertikál versenyszámban is, míg két éve a Skyon 16-an, a Vertikálon 13-an voltak. Idén összesen 18 ország 128 versenyzője vett részt a megmérettetésen.

Augusztus 3.-án (pénteken) rendezték a Vertikál versenyszámot a Gran Sasso Vertical Kilometer® keretein belül. 3,5 kilométer és 1000 méter szintemelkedés várt egységesen az összes kategóriára. Legmagasabb pontja 2136 méteren a Campo Imperatore volt. A rajt a felvonó aljánál helyezkedett el és egészen a felső állomásig kellett futnunk.

Augusztus 5.-én (vasárnap) rendezték meg a Gran Sasso Skyrace® keretein belül a Sky versenyszámot, ami 22,6 kilométer hosszú és 2216 méter szintemelkedést tartalmaz. A legmagasabb pontja 2533 méteren volt a Pizzo Cefalone csúcson. A Cefalonénak az a különlegessége, hogy a csúcsra vezető út felső részén kifeszített kötelek segítségével lehet fel és lejutni a csúcsról. A Youth A kategóriának ez a csúcs kimaradt, azonban nekik is komoly, 16,7 kilométeres távval és 1700 méter szintemelkedéssel kellett megküzdeniük.

A két versenyszám összesített időeredménye alapján kombinált eredményeket is hirdettek.

Utazás

A találkozó csütörtökön volt Ferihegyen, ami tulajdonképpen csak miattam volt találkozó, hiszen a többiek Miskolcról érkeztek, nekem kényelmesebb volt előző este Budapesten aludni, így még előző nap tudtam dolgozni is kicsit.

Becsekkoltunk, de nem sokkal később érkezett az információ, hogy a gépünk késik pár órát, ezért a Mercedes V osztály kényelmébe helyeztük magunkat.

Rómában a reptéri találkozóhelyre érkezve a cseh és a brit csapattal futottunk össze, akik szintén csak félinformációkkal rendelkeztek arról, hogy hogy jutunk L’Aquilába. Ismét várakozással telt az idő, majd egyszer csak megindultak a csehek és őket követve eljutottunk a reptér legtávolabbi buszmegállójába és reméltük, hogy a busz, amire felszálltunk a megfelelő helyre visz. Hogy honnan derült ki menet közben, hogy honnan indul a busz, azt homály fedi, de valószínűleg a sofőr végig ott várt, amíg mi a megbeszélt helyen… Nem ártott volna egy rendező a reptérre.

A buszból néztük, ahogy elhaladunk a saját szállásunk mellett. A pálya melletti hotelnél kiraktuk a többieket, majd visszavittek minket és a briteket a 20-30 percre lévő szállásunkra. Ez is elég furcsa volt, hogy este miért nem tettek ki minket előbb és miért kellett oda-vissza megjárnunk ezt az utat.

A vacsorához már csak mély reményeket mertünk fűzni, de végül hosszú várakozás után meg tudtuk tömni a hasunkat.

Ez a történet inkább csak olyan szempontból volt érdekes, hogy a csütörtök délutánra-péntek délelőttre tervezett pályabejárás emiatt maradt el. Későn feküdtünk le és a másnap délutáni rajt sem volt elég későn ahhoz, hogy délelőtt még felmenjünk pályát nézni. Ha az ottani szálláson vagyunk, más lett volna a helyzet. Ez nem kifogás és több nemzetnek is ugyanilyen rossz volt, de 1-2 perc reálisan maradt emiatt a pályában mindannyiunknak.

Gran Sasso Vertical Kilometer®

Délelőtt Németh Csabi bejárta helyettünk is a pályát. Ebéd közben ellátott minket képekkel és jó tanácsokkal. Elég jól futhatónak tűnt, bár tudtam, hogy a fotók messze nem adják vissza a valós meredekséget. Megjegyeztem egy részt, amit a legnehezebbnek gondoltam és ez be is igazolódott, de ne szaladjunk ennyire előre.

128 fős volt a teljes világbajnoki mezőny. 15 másodpercenként rajtoltunk és 5 perc kivárás volt a rajtoltatásban a kategóriák között. A sífutásból már jól ismertem ezt a fajta versenyzést, bár ott általában 20 vagy 30 másodpercenként szoktunk rajtolni. A 15 másodperc ilyen szempontból nagyon gonosz, mert végig látod az előtted futót és akár rögtön az elején utol is érheted, de az később duplán üthet vissza. Viszont, ha rád áll a mögötted induló, akkor lerázni szinte lehetetlen lesz. Először a 3 női kategória vágott neki a távnak növekvő sorrendben, majd a 3 férfi kategória következett, szintén a legfiatalabbakkal kezdve.

Mivel az ISF (International Skyrunning Federation) nem ír elő kötelező ruházatot, ezért mindenki abban futhat, amiben szeretne. A Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség biztosított számunkra egyen melegítőt és pólót, ami különlegesnek mondható a magyar terepfutó sportban. Végül a pólót nem szerettük volna versenyzésre feláldozni, illetve jobban is szeretek trikóban futni, ezért a Dynafit Vertical trikót, a Dynafit Vertical shortot és az Ultra Cushion zoknit választottam. Ami a cipőt illeti, a jövő évi Dynafit Feline Up Pro mellett döntöttem, mivel ez a legkönnyebb cipőm (230 gramm) és megfelelő a talpmintázata, hogy ne kaparjon ki a kavicsos terepen.

37 fős mezőnyömben (3-an nem rajtoltak el) viszonylag elölről indultam. Haladtam és gondosan figyeltem az előttem futók tempóját. Hamar tudtam előzgetni, de közben a mögöttem induló olasz srác hátba csapott és olyan tempóban ment el mellettem, amit esély nem volt átvenni.

A meredekség tökéletes volt, ki lehetett joggolni és itt még a kavicsos talaj sem kapart ki, mindig volt egy-egy földes rész, ami ki volt taposva és bele lehetett lépni. Egy nagyobb megcsúszáson kívül nem volt ilyen jellegű problémám.

A frissítőponton a víz nagyon kellett, sőt adhattak volna valami energiadúsabbat is.

2,4 kilométerhez érve kellett először belesétálnom. Pontosabban hamarabb kellett volna, itt elkövettem egy hibát. Egy laposabb részről hirtelen lett nagyon meredek. Magas fellépésekkel lehetett haladni. 200-300 méteren keresztül erőltettem a futást, aztán mire sétára váltottam, teljesen lezsibbadtam, volt egy nagyobb holtpontom. Ezt a részt jegyeztem meg és itt tűnt fel Németh Csabi. Kamerázott, bíztatott és mondta közben, hogy a többiek milyen idővel jártak ennél a pontnál. Utólag észszerűbb lett volna  ezt a részt az elejétől kezdve sétálni. 

Kilaposodott a pálya, ismét erőltettem a futást, de nem olyan tempóban ment, mint szerettem volna. Szerencsére viszonylag rövid volt ez a rész, aztán lefelé következett. Szusszantam egyet és ráfordultam az utolsó meredekre. Megindultak a lábak. Már hallottam, hogy közel a cél. Ezen az emelkedőn zúzott el mellettem a későbbi győztes. Sétálva. Bottal. Én meg futottam, csak éppen jóval lassabban… Brutális tempóban haladt. Ebből is látszik, hogy a Vertikál Kilométerre specializálódni kell. Ez egy más világ.

Jött a pálya legkellemetlenebb része, ahol ismét sétára kellett váltanom pár száz méter erejéig. Semmi kitaposott út, csak kavicsok és füves buckák. Jobbra leejtett és csúszott a talaj, akadt is pár lépéshibám.

A végére futásra váltottam, de már teljesen elsavasodtam. A tüdőm még bírta volna, a lábamban nem volt ott az az igazi hajrá.

20. helyezést értem el, 45:03-as idővel. Sem a helyezés, sem az idő nem tölt el különösebben elégedettséggel, viszont annak örültem, hogy nem csaptam szét magam a Sky előtt, mert bíztam benne, hogy ott több keresnivalóm lesz és igazából hazai körülmények között talán könnyebb is rá felkészülni. Szerencsére ezt az eredmények bizonyították is, de erről majd a következő részben olvashattok. Ami elégedettséggel töltött el, hogy a táv nagy részén (több, mint 3 kilométeren a 3,5-ből) futni tudtam. Mondjuk ezt sehol nem díjazzák.

Farkas Balázs 14., Iván Levi 26. helyezést ért el kategóriájában. Végül, de nem utolsó sorban kiemelném Németh Luca eredményét, aki megszerezte a csapat első érmét azzal, hogy felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A beszámoló második részében a Gran Sasso Skyrace®-ről, a pálybejárásról és a felkészülésemről olvashattok bővebben.