2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Villáminterjú Irénnel a Szénás Körről

Villáminterjú Irénnel a Szénás Körről

2018.10.30.
Tiricz Irén Dynafit nagykövetünk 2 óra 40 perc 22 másodperces idejével több, mint 22 percet faragott a korábbi női pályacsúcsból.

Villáminterjú Irénnel a Szénás Körről

A Szénás Kör a Budai- és a Pilis-hegység látványos részeit hivatott bemutatni. A futók/gyalogosok 2 táv közül (31 km - 895 méter szintemelkedés, 75 km - 2175 méter szintemelkedés) választhatnak. A Kör az ellenörzőpontokon kihelyezett QR-kódok leolvasásával teljesíthető, az általunk választott időpontban.

Bővebb info: https://szenaskor.hu/

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy újra kipróbálod Magad a Szénás Körön?

Az első Szénás Körnél nem foglalkoztunk az idővel, utána viszont rögtön eldöntöttem, hogy futok egy gyors kört is valamikor. A sok verseny miatt viszont mindig csak halogattam. Ezúttal Perl Gergely rám írt, hogy nincs-e kedvem menni? Nem gondolkodtam túl sokáig...

Mi volt ezúttal a célod?

A 3 órán belüli időben biztos voltam, a kimondott tervem 2:50 volt.

Mennyire illett bele ez a teljesítés a Piros 85-re való felkészülésedbe, mennyire volt tudatos, hogy éppen egy héttel előtte futottad?

Semmennyire. 🙂 Igazából már szeptember óta azt érzem, hogy elfáradtam, legjobb lenne versenyzés szempontjából zárni ezt az évet, ehhez képest szinte minden hétvégén "elcsábultam". Az amatőr futás egyik szépsége nekem, hogy ha ehhez van kedvem, akkor ezt csinálhatom, ha nem is mindig ésszerű. Sérülések tekintetében tavaly óta azt gondolom tudok "okos" lenni és leállni ha kell, egyéb esetben nem. 🙂

Hogyan épült fel ez a futás, voltak holtpontjaid?

Elég sok. 4-en indultunk együtt, a fiúk úgy bekezdtek hogy kb. 6 kilométernél már úgy éreztem inkább visszafordulnék. Akkor már csak Büki Ádámmal haladtunk együtt, aki végig alkalmazkodott ahhoz hogy én mennyit bírok, lassított ha kellett, gyorsított mikor jobban bírtam. Volt olyan szakasz amit kifejezetten élveztem, de többször jött holtpont, ami egyébként nem jellemző. Ebből a szempontból ez egy rosszabbul sikerült futás volt. Azóta kicsit le is betegedtem, talán már ez bújkált bennem.

Maradt még tartalék a futásodban? Lehetséges ennél jobb időt futni vagy jó időre elkönyvelhetjük ezt a női pályacsúcsot?

Voltak kisebb tévesztéseink az útvonalban, illetve a harmadik kód helyére nem emlékeztem, azt keresgéltük. Ilyen szuper nyúllal szivesen megpróbálnék még idén egy 2.39-et. 

Tervezel a jövőben újra nekifutni a Szénás Körnek?

Egész biztos. Ideális esetben valaki ismét megjavítja a női pályacsúcsot és akkor biztos nem halogatom sokáig. Az útvonalat is szeretem, és az egész annyira szerethető, a díjazással, a szervezők hozzáállásával, még a helyi kocsmáros is szívélyesen fogadja a futókat.

Köszönjük a képeket Perl Gergelynek!

További cikkek:

Túra
127 km és 6660 m szintemelkedés a Tengeri Alpokban
2023.02.15.
Az Alpin Team február első hétvégéjén tartotta a szokásos edzőtáborát Monaco-ban, illetve a francia Riviéra hegyvidékén. Munkatársunk, Kovács Józsi a futó szekciót képviselte. ...
Túra
114 km gyönyörűség: Ultrabalaton Trail
2022.10.26.
Munkatársunk, Kovács Józsi a 10. helyen futott be az Ultrabalaton Hegyestű Trail terepfutó versenyen, ahol 114 km-t és 2100 méter szintemelkedést kellett leküzdeni a futóknak ...
Túra
Volt egyszer egy Beac Maxi
2022.09.16.
Munkatársunk, Kovács Józsi egy klasszikus teljesítménytúrán járt a hétvégén. A terepfutó versenyzés előtt, hazánkban a természetet kedvelő futók ilyen TT-ken edzettek ...
SpiderClub Airborne