Mint sokan mások - ebben a bizonytalan versenyszezonban – nem neveztem előre, bár a versenykiírást már régóta nézegettem. A Ramsau am Dachsteinben megrendezett Torlauf Dachstein versenyen két táv közül lehet választani: 24 km / 650 m+ és 42 km / 2.500 m+. Úgy voltam vele, hogy a 24 km-s táv szombaton bármelyik hétvégémbe beleillik, ebben az időszakban pedig egyébként is Ramsauban leszek, így ha meg lesz tartva a rendezvény, akkor elmegyek. Ennek megfelelően pénteken beneveztem, szombaton rajthoz álltam.
Bár még nevezéskor is kacérkodtam azzal, hogy inkább maratonra nevezek be, sőt nagyrészt mind a két táv útvonalát ismertem már korábbról, de sokkal inkább volt kedvem egy pörgősebb, rövidebb távhoz mint egy sok órás menethez. (A maratoni távot, amely felmegy egy 2.500 méteren lévő gerincre is, idén sikerült először megszervezni. Korábbi években a kedvezőtlen időjárás miatt módosított útvonal volt.)
Valószínű sokan érezték így az évben épp 1-1 megtartott versenyen: sokadik verseny, de hirtelen szinte „ismeretlen” volt a terep. Nem találtam a rajtszámtartó övem, azt se tudtam hirtelen mi a verseny rajtjába készülős bevált rutinom. Elszoktunk ebben az évben a versenyzéstől… Mivel rövid távra neveztem, így csak egy övtáskát vittem, fél liter vízzel és egy darab „biztosan kell’ és egy darab tartalék Hammer géllel.
Rajthelyszín (fotó: Torlauf Dachstein)
A rajtban állva már egyre jobban kedvem volt futni. Mivel pénzdíjas verseny volt, így agarakból nem volt hiány, őket előre engedve hátrébbról indultam. Továbbá – terepversenyekre egyáltalán nem jellemző módon, a verseny enyhe lejtőzéssel indul, biztos voltam benne, hogy mindenki megindul, mint egy őrült, az meg aztán nagyon nem az én pályám. Az útvonal nagyrészét ismertem már korábbi futásokból, túrákból, így sok meglepetés nem ért, de így egyben ezt a kört az imádott Ramsau am Dachstein körül még nem futottam.
Szintrajz
Ahogy az várható volt, az első 1-2 kili lejtőjén megindult mindenki, aztán persze 3 kilinél, Rössingben lévő első 100 méter szintet tartalmazó emelkedőre fel is kenődött a mezőny fele. Itt szépen visszaelőzgettem népet, el is foglalva a mezőnyben azt a helyet, ahol innentől szinte végig futottam. A határozott célom az volt, hogy átlagban 6 percen belüli kilikkel teljesítsem a versenyt, amit végig okosan tartottam is. A Silberkarklamm parkolónál, ahol a maratoni táv útvonala elvált és ment fel a szurdokban, majd innen a Guttenberghauson keresztül fent a gerincen, egy pillanatra bántam, hogy nem erre a távra neveztem, de ezt a részt szívesebben futom privátban. (Verseny után pár nappal el is mentem erre a gerincre futni… 😊 ) A táv második felére jellemző enyhe lejtő és a szinte árnyéktól mentes tűző nap kezdett kivenni, de ahhoz túl rövid volt a táv, hogy komolyabban megboruljon az ember. Szépen tartottam a kitűzött tempót, azzal kalkulálva, hogy a síugró sánchoz a végén még fel kell futnunk. Eggyel viszont nem számoltam: a Kulmbergen lévő sánchoz nem egyszerűen felfutottunk és vissza, hanem a hegyet keresztbe-kasul még megfuttatták velünk, így előzetes elképzeléseimmel ellentétben még +200 méter szintet belerakva a versenybe. Nos, ez nem esett jól így a végére. A biztonságos 6 percen belüli átlagom igencsak veszélyben volt, de végül sikerült 5:55 min / km-vel befutni a célba.
A koronavírusra való tekintettel külön eredményhirdetés nem volt, így a célban kaptam meg az érmet és a kategória III. helyezettnek járó helyi (tipikusan osztrák versenyekre jellemzően) pékség által sütött kenyeret.
