Az előző napi sprint után keveset aludtam, reggel pedig úgy éreztem, hogy a szervezetem átkapcsolt vegetáló üzemmódba. Egy szó, mint száz, nem éreztem az erőt a szezon utolsó biatlon versenye előtt.
A pálya tökéletes állapotban volt, akárcsak három nappal korábban a rövid egyénin. Emőke telibe találta a waxolást, úgyhogy nekem nem volt más dolgom, csak kihozni ebből a maximumot.
88-as rajtszámmal indultam. A rajt után nem sokkal láttam Somát, hogy a lőtér előtt a kezében a síjével sétál. Sejtettem, hogy esett, de láttam, hogy szerencsére nem lett komolyabb baja. Az első körömet egész jónak éreztem. A lőtér előtti lefelét kicsit óvatosabban vettem, mert gondoltam, hogy Soma ott eshetett el. Nem akartam, hogy meglepetés érjen, de szerencsére nem volt olyan rossz állapotban a pálya. A mögöttem induló orosz versenyző a lőtér előtt előzött meg, úgyhogy sejtettem, hogy nem állok rosszul.
Fekve kétszer hibáztam. A második kör elején utolért egy olasz srác, aki már a befutó körére ment. A sík részen kicsit lemaradtam, de a nagyemelkedőn visszazárkóztam. Lefelé rácsúsztam, és a kör végén lévő nagyobb mászáson visszaelőztem. Kicsit szürreális élmény volt. Az emelkedő utáni lapos részt még meghúzta, így ott visszaelőzött, de már nem kaptam sokat a kör végéig.
Állva sajnos négyet hibáztam, nem koncentráltam eléggé. A négy büntetőkörben jó állapotban éreztem magam, úgyhogy meg akartam nyomni az utolsó kört. Dávid a nagy felfelén bemondta, hogy Soma három másodperccel van előttem. Itt teljes képzavarba kerültem, hogy akkor én kit láthattam a pálya mellett sétálni, de mindenesetre arra jó volt, hogy feltüzeljen a táv hátralévő részére.
28 perc 2 másodperces idővel 115. helyen értem célba, 5 perc 37 másodperc hátránnyal. Futásban 3 perc 12 másodpercet kaptam, ami az eddigi legjobb teljesítményem volt. Így szezon végére csak sikerült formába kerülni, kár volt a hat lőhibáért...