Salomon S-Lab Sense Ultra – A kifejezetten hosszú távokra fejlesztett terepfutó versenycipő

Salomon S-Lab Sense Ultra – A kifejezetten hosszú távokra fejlesztett terepfutó versenycipő

2017.02.28.
2010-ben született a Salomon-nál egy koncepció, miszerint olyan futócipő megalkotását tűzi ki céljául, amely igazán könnyű felsőrésszel rendelkezik, ugyanakkor kellő védelemmel van ellátva ahhoz, hogy alkalmas legyen terepfutásra.

Salomon S-Lab Sense Ultra – A kifejezetten hosszú távokra fejlesztett terepfutó versenycipő

 

A gyártót erre leginkább Kilian Jornet a Western States 100 (WS100) elnevezésű versenyen elért harmadik helyezése sarkallta. A verseny kapcsán Kilian azt nyilatkozta, hogy úgy érezte a felszerelése nem felelt meg maximálisan a verseny elvárásainak. Az ezt követő években prototípusok sorát készítették Kilian részére. Kialakították az Endofit rendszerű felsőrészt, körvonalazódott a drop kiképzése a saroktól a lábujjakig, majd a cipőt 2011 májusában, az Ausztráliában megrendezett TNF 100 versenyen tesztelték. Az év júniusáig több változtatást hajtottak még végre rajta, majd – mindössze 1 évvel az első kísérletét követően – Kilian megnyerte a WS100 versenyét. Az S-Lab Sense versenykörülmények között, a legmostohább terepen is kiválóan bizonyított, és ezzel készen állt a gyártásra.

 

 

Napjainkra a Sense egy ikonikus terepfutó cipővé vált.

A Salomon versenyzők százait juttatta győzelemre az elmúlt 5 évben a legtekintélyesebb versenyeken világszerte, és továbbra is a hegyi- és terepfutás etalonjaként tartják számon.

 

A Sense és Sense SG cipők agresszivitása és 4 mm nagyságú dropja nem minden hosszú távú futás alkalmával hasznosítható, ezért a Sense Ultra – megörökölve a Sense cipők jellemző karakterét – elsődlegesen a hosszú távú futások alkalmával elvárt párnázottságot, és magas fokú rezgéscsillapítás iránti igényt hivatott szolgálni. A drop mértéke 8 mm, a középtalp a Sense és Sense SG modellekhez viszonyítva nagyobb vastagságú, ezáltal kényelmes viseletet jelent az igazán hosszú futásaink alkalmával is.

 

 

Az S-Lab Sense Ultra terepfutó cipőben alkalmazott technikai megoldásokkal –- mint a Quicklace™ fűzőrendszer, a Sensifit™ és endoFIT™ rögzítés, a Pro Feel Film –úgy érezzük, hogy a cipő és a lábunk egyetlen egységet alkotnak.

A memóriahabos talpbetét, és az extra puha anyagú középtalp az igazán hosszú távú futások alkalmával is megfelelő párnázottságot biztosítanak.

 

 

A Sense Ultra-t a gyártó azok részére ajánlja, akik az átlagosnál jobb rezgéscsillapítást kínáló terepfutó cipőt keresnek a futásaikhoz. A talp mintázata a nagyfokú tapadás mellett elősegíti a gördülékeny haladást, ami az ultrafutások alkalmával elengedhetetlen. A lépéseink – a stabil megtámasztásnak köszönhetően – még a technikás terepen is magabiztosak lesznek. A csillapításról a két rétegből álló, préselt középtalp gondoskodik, melyet az EnergyCell+ elnevezésű, habos energiaelnyelő zónával is elláttak. Ezen zóna segítségével – a csillapításon túl – visszanyerjük a lépéseink energiáját. Mindez kompromisszumok nélküli tartósságot és kényelmet eredményez, a mozgásunk természetes és gördülékeny lesz.

 

 

Kétség nem fér hozzá, a Sense Ultra 2017. évi modelljétől is azt kapjuk, amit egy S-Lab szintű futócipőtől elvárunk. A jelenleg ismert legmagasabb technológia és minőség valamint tartósság. A cipőben egyesül minden olyan speciális tulajdonság, ami elvezet bennünket az elérni kívánt célunkhoz, akármilyen terepen is kell keresztülfutnunk ehhez.

 

További S-lab cipőinket az alábbi linken tekintheted meg!

 

 

 

További cikkek:

Túra
Bringától a Mátrabérc Trail-ig
2023.04.29.
Hogyan is alakult a szikrától a teljesítésig?! ...
Túra
Dynafit Sky 6 futómellény - teszt
2022.09.14.
Egyik kedves vevőnk megosztotta tapasztalatait a Dynafit új kiadású futómellénnyel, a Sky 6-tal. Vizi Viki élményeit olvashatjátok. ...
Túra
Dynafit Elevation GTX héjkabát - téli teszt
2021.02.15.
Egy kedves, Bakonyban élő barátunk fogalmazta meg gondolatait a Dynafit Elevation héjkabáttal elkövetett első, téli terepfutása kapcsán. ...
SpiderClub Airborne