"Piros 85 (nem szeretek egyedül futni)
Az úgy volt, hogy kirakták, hogy megkezdődött a nevezés! Mit csinál ilyenkor az ember? Gyorsan beregisztrál, hiszen tökéletes zárás az év végén egy jó kis Piros. Nagy szerencsémre a nevezés lejárta előtt szólt Kimmel Péter, hogy ha nem túl nagy probléma, akkor fizessem be a nevezési díjat, mert különben bukom a Piroson az indulást! Így befizettem. Még jó, hogy a versenyekre előre kell nevezni, mert így már nincs visszaút. Az év végét általában lazábbra szoktam hagyni, de természetesen ez soha nem jött még össze. Így volt ez idén is Pirin Ultra, utána Less Nándor rá két hétre meg Piros85. Ha ez még nem lenne elég, akkor egy baráti vacsora alkalmával úgy döntöttünk Zsanival és Beával, hogy a P85 másnapján lefutjuk a Ljubljana Maratont. Hát ennyit a laza szezonzárásról!
A hetek teltek, múltak és eljött a piros betűs ünnep. Pénteken indultam fel Pestre és végig azon gondolkodtam, hogy kivel kéne futni a versenyen. Hopp egyszer csak jött az ötlet, hogy ott a Veres Gabi (Ő igazi okos futó, szigorúan pulzuskontrollal fut) vele biztos nem futom el az elejét. Ahogy jött az ötlet gyorsan rá is írtam, hogy mit tervez és nem zavarj-e, ha csatlakozom hozzá. Ő azt válaszolta, hogy menjünk együtt és a 8 órát szeretné megcélozni. Hú ez jól hangzik, de nem nekem, hiszen 8:46 volt a legjobb időm. De Ő győzködött, hogy mind a ketten jó formában vagyunk és amúgy neki sincs jobb ideje eddig mint nekem. Így igent mondtam. Nagy baj nem lehet, maximum nem lesz meg a 8 óra :-D.
Reggel 7-re mentem ki a rajtba. Szeretem azt a feszült levegőt, ami ilyenkor átjárja a helyszínt. Sok ismerős, mindenki készülődik, kérdezgetjük egymást, hogy mik a tervek, ki mit húz fel, mi volt a múltkori verseny??? Ahogy közeledünk a rajt időpontjához, szépen megtelik a helyszín. Szokásos módon nem csak a rajtszámért kígyózik a sor, hanem a wc előtt is. Érdekes szituáció az, amikor több mint 200 versenyzőre 2db illemhely jut, ennek köszönhetően a férfi mezőny nagy része a kisebbik dolgát az udvar végében végzi el. Ezen szerintem illene változtatni, főleg, hogy Ob lett a verseny. Ezt leszámítva, nagyon jó volt a hangulat az előtérben. Időközben megérkezett Veriga, egyből oda is mentem üdvözölni az új futótársamat. Megmutatta az időtervét pontról pontra, hogy hogyan kell haladni a 8 órás célidőhöz. Közben csatlakozott hozzánk Tiricz Irén is és egyből kérdezte, hogy mi a célidőnk? Én félve mondtam, hogy 8 óra, erre Ő a papírt nézve mondja, hogy akkor valamit nagyon elnézett, mert szintén 3:30 alatt akar Dobogókőre érni, de a 8h az neki egy kicsit erős. Ahogy közeledett a rajt, a tömeg kiment az udvarra, itt szokásos módon végig hallgattuk az indulók névsorát. Aztán egyszer csak 8:30 lett.
RAJT és irány a Pilis! Elindult az Ob-nak köszönhető, igen erős mezőny. Gyorsan meg is kerestem Gabit, hogy az Ő okos taktikájával, végre ne fussak el egy versenyt. Az első pár km-en még Áronnal és Tamással mentünk, de miután elmondták, hogy milyen szar formában vannak, el is léptek. Közben Irén csatlakozott hozzánk. Fura érzés volt, ahogy szépen sorjában hagynak le az emberek, mivel mi pulzuskontrollal futottunk (igaz nem az én pulzusom kontroláltuk, hanem a Gabiét, de egész hasonló a pulzusunk). Futottunk, futottunk, de nem maxon ahogy szoktam, néha beszéltünk pár szót, de nem vittük túlzásba. Úgy futottunk együtt mint két hobbit, mögöttünk meg Irén. A frissítés mostanában nagyon jól ment, most is okosan figyeltem rá, kb. 50percenként egy gél (több fajtát használok egyszerre, hogy ne legyen unalmas), mellé izo és sótabi. Jól is működött minden, közben Gabi is megnyugtatott, hogy az időtervnek megfelelően haladunk. roadto8órásPiros :D! Aztán valahol Dömösnél a frissítőről Veriga nélkül mentem ki és jött a 3. gél, egy Sponser volt a következő (epres-banános, szeretem az ízét). Na ezt nem kellett volna, ahogy megettem elkezdte kaparni valami a torkom, olyan érzés fogott el mintha allergiás rohamom lett volna. Múltkor egy edzésen volt hasonló, de azt hittem megkarcolta valami a torkom.
Hát így verseny közben ez elég botrányos érzés. Irén előttem futott, mert Ő nem frissített, én mögötte a fulladással küzdve. Köhögtem, közben hányingerem volt, a pulzusom az egekben járt és nem kaptam levegőt. Így szenvedtem, amikor megjelent Takács Zsolti és Lőrincz Olivér szemből. Taki messziről kiabált, hogy: Hajrá NedyBali fut és evez! Oli közelebb érve azzal bíztatott, hogy: Gyerünk Bali, te vagy a 2. csaj! Oli szavai egészen a célig ott voltak a fejemben. Elég motiváló volt. A találkozás után útólért Gabi, látta rajtam, hogy nem vagyok a toppon, én mondtam is neki, hogy hihetetlenül szarul vagyok. 3:30on belül még szinte együtt érkeztünk Dobogókőre. Próbáltam frissíteni, kólát inni, hátha az helyrehoz. Annyira nem voltam képben, hogy a poharam is otthagytam a ponton. Veriga és Irén gyorsabban elindultak, de egyszer csak Veriga robog velem szembe, (elfelejtett csippantani). Ő visszafutott, én szenvedtem a torkommal és a gyomrommal és újra utolért! Próbáltam vele haladni, ez egészen a temetőig ment is, de utána ellépett. Esélytelen volt ilyen állapotban tartani a tempóját. De istennek hála újra összeakadtunk Irénnel. Hát én tényleg nem tudok egyedül futni. Próbáltam összpontosítani, de nem ment. Még az ismerősöknek se tudtam örülni a frissítőpontokon. Itt kérek elnézést: Szimandl Anitától, Baksa Zolitól, Bóla Emíliától. Tényleg nagyon szenvedtem, csak az éltetett, hogy ne én legyek a női második! Ez a szenvedés egészen János-hegyig tartott. Addig felváltva futottunk Irénnel, néha ő ment elől, néha én. Itt Gyurkó Peti csapattársam már messziről kiabált, hogy: Hajrá Bali! Jött mellettem és mondta, hogy ki hogyan áll a mezőnyben és milyen szépen mentem az elején. Nem tudom, hogy minek köszönhetően, lehet Peti bíztatásának, de kezdett helyreállni a rendszer. Nem vagyok olyan nagyon nagy versenyző, de elkezdtem nyomni 1000-rel, hogy Én legyek az első nő! Próbáltam fokozni és nem hátra nézni. Egész jó tempót tudtam diktálni, mondtam is magamba, hogy most már tuti kiszakadt Irén. Hát nem!! Ő mintha egy gumimadzaggal hozzám lett volna kötve, úgy jött velem. Szerencsére a táv gyorsan fogyott, már csak az az utolsó szemét felfelé volt vissza és a csiki-csukis ösvény. A felfelén mindent beleadva rohantam fel, de Irén kb. árnyékként követett. Na mondom magamnak, majd a technikás lefelén! Hát ott sem!! Az aszfaltos szakaszt is együtt, kezdtük szinte. De én nem akartam női 2. lenni, így nem hagytam magam és verettem a cél felé. Bekanyarodtam az iskolába és fel a lépcsőn, erre mit látok, Szabó Áron és Alaga Tamás áll a célkapuban kihúzva a női elsőnek járó szalaggal! Pont le tudták ereszteni így én átugrottam. 9. helyen értem be, 8:35-ös idővel 11 percet javítottam a tavalyi időmön. A Célban már várt barátnőm Bea, Zsani és Csabi, hogy egy gyors zuhany után induljunk Ljubljanába maratont futni.
Nagyon boldog vagyok, nem gondoltam, hogy ennyit tudok javítani az időmön. A Sponser gélt egy időre most elfelejtem. Nagyon nagy segítség volt a verseny közben a Garmin fenix5x órám, hihetetlen a térkép, amin navigál, így 1 plusz métert nem tettem bele a versenybe. Ami nem is baj, mert elég bevállalósan a Dynafit legvékonyabb talpú cipőjében a Feline Vertical Pro-ban indultam, ezt a cipőt rövid max. 30 km-es versenyekre tervezték, de nekem 83km-en is nagyon kényelmes volt. Az új Petzl lámpámat szerencsére nem kellett kipróbálnom, mert a cél összejött: Megint világosban a Piros céljában!!
A Ljubljana maratonról nem írok beszámolót! Arra csak annyit mondanék, hogy boldog voltam, hogy a csajok 4 órát lőttek be maguknak, mert így sem esett jól." /Nedjalkov Balázs/