2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Nedybali adott egy második esélyt

Nedybali adott egy második esélyt

2018.10.15.
Mindenkinek jár egy második esély! - 1111 Vertical Race

Nedybali adott egy második esélyt

Még tavasszal voltam a Kozara Ultra Trail-en, amire gondolom sokan emlékeztek. Első rendezés volt, sok apró hibával, ami eléggé megkeserítette az én versenyemet. De ez már elmúlt és azóta már lett pozitív élményünk Boszniából, hiszen a Jahorina Ultra Trail egy nagyon profin szervezett verseny volt és nagyon jól éreztük magunkat.

Kb. egy hónapja a Kozara szervezőcsapata rám írt, hogy lesz egy vertical versenyük Banja Luka mellett és szeretnének meghívni engem és a feleségem, ja és természetesen szállást is biztosítanak nekünk.

Nagyon kedves gesztus volt tőlük, de ez nem az én távom, mondtam Beának és amúgy is ütközött a OneDoor Trail előzetes időpontjával, így megköszöntük és mondtuk, hogy nem tudunk menni. Aztán a OneDoor Trail időpontja módosult, tehát a hétvége felszabadult és én írtam a szervezőknek, hogy mégis mennék, de csak a verseny napján érkezünk. Igaz csak egy hét regenerációra volt időm a Pirin Ultra után, de Bélával azt beszéltük, hogy egy jó teszt lesz, hogy tényleg olyan gyorsan regenerálódok-e.

Nagy szerencsémre Beát minden őrültségembe bele tudom rángatni, így reggel 3-kor keltünk és 4-kor már úton is voltunk Banja Luka felé. Nem voltunk a legkipihentebb állapotban, mivel a múlt hétvége is húzós volt, utána 6 napos munkahét és még szombat este egy 23 óráig tartó családi rendezvényen is részt vettünk.

Az utunk viszonylag nyugodt volt, pár őzet és a hajnali ködöt leszámítva. Kb. 8-ra érkeztünk meg a rajt helyszínére, ami egy gyönyörű folyó partján volt. Nem voltunk túl sokan, kb 60-70ember. A versenyszervezők olyan örömmel fogadtak minket, mint egy rég látott barátot. A nevezőket nem nagyon ismertem, kivéve Domagoj-t, aki egy hónapja teljesítette a Tour De Geants-et.

Átvettük a rajtszámot, átöltöztem a futóruhába. Cipőnek a 2019-es Dynafit Feline Up Pro tesztcipőt választottam a könnyű súlya és a jó mintája miatt, a rajtszámot a compressport pro övre raktam, betáraztam bele 3 dl izót és a biztonság kedvéért az útvonalat is feltettem az órámra.

Közben a nap is kisütött, így felkerült a napszemüveg is. 9-kor megszólalt a síp és elrajtoltunk. Két útravalót kaptam a versenyre, Béla azt mondta, hogy kb. 1 óra lesz, így mehet végig max intenzitáson, Bea pedig azt, hogy meg ne próbáljam ne megnyerni, mert nagyon keveset aludt és nagyon morcos (persze ez csak vicc volt) 😊.

Írhatnám, hogy egyből egy mászással kezdtünk, de ez nem olyan meglepő egy vertical versenyen, hiszen az egész egy mászásról szól. Próbáltam egyből a mezőny elejére állni és ha megy akkor minél gyorsabban ellépni. Ez egész jól össze is jött, 3 szakaszból állt a verseny. Az elején egy erősebb, de még futható terep, aztán egy aszfaltos, jól futható szakasz, ahol hátra nézve már szerencsére nem láttam az üldözőimet.

Ennek a szakasznak a végén, a 4. km-nél volt a frissítőpont és innen egy nagyon meredek morzsalékos és nagy köves négykézlábas 2 km. A frissítőponton nem álltam meg, mert pont elég volt a 2 dl izó, a négykézlábas felfelét pedig nagyon élveztem, mert mostanában jobban mennek a felfelék mint a lefelék.

A hegy tetejére felérve már egy picit vissza is vettem és bekocogtam a célba. Nem futottam ki magam teljesen, nagyon jóleső verseny volt. Hihetetlen kilátás fogadott az 1300 méteres csúcson. De nem csak a kilátás volt hihetetlen, egy meleg menedékkunyhóban várták a befutókat, ahol zsákokban álltak az előre küldött meleg, száraz ruhák, és bőséges frissítőasztalra pont akkor került ki a frissen készült Bosnyák kávé.

Megittam két kávét, csináltam pár képet és megvártam az első pár beérkezőt, aztán végig szurkolva lekocogtam a mezőnnyel szemben a 4. km-nél lévő ponthoz, mivel itt várt Bea és itt volt az eredményhirdetés is.

A befutók az érem mellé egy bográcsban főtt bablevest kaptak (volt húsos és húsmentes is). Az eredményhirdetést a teljes mezőny megvárta, jó érzés volt felállni a dobogóra. Minden dobogós értékes ajándékkal jutalmaztak.

Szóval egy nagyon jól szervezett, jól jelölt, színvonalas versenyen voltunk és nagyon jól éreztük magunkat. Tehát érdemes volt még egy esélyt adni! Köszönöm a meghívást a Kozara Ultra Trail csapatának. 

További cikkek:

Túra
127 km és 6660 m szintemelkedés a Tengeri Alpokban
2023.02.15.
Az Alpin Team február első hétvégéjén tartotta a szokásos edzőtáborát Monaco-ban, illetve a francia Riviéra hegyvidékén. Munkatársunk, Kovács Józsi a futó szekciót képviselte. ...
Túra
114 km gyönyörűség: Ultrabalaton Trail
2022.10.26.
Munkatársunk, Kovács Józsi a 10. helyen futott be az Ultrabalaton Hegyestű Trail terepfutó versenyen, ahol 114 km-t és 2100 méter szintemelkedést kellett leküzdeni a futóknak ...
Túra
Volt egyszer egy Beac Maxi
2022.09.16.
Munkatársunk, Kovács Józsi egy klasszikus teljesítménytúrán járt a hétvégén. A terepfutó versenyzés előtt, hazánkban a természetet kedvelő futók ilyen TT-ken edzettek ...
SpiderClub Airborne