Nedjalkov Balázs beszámolója a Pirin Ultra versenyről

Nedjalkov Balázs beszámolója a Pirin Ultra versenyről

2017.10.06.
Csapattársamtól, Cilitől hallottam a versenyről. Ahogy kimondta, hogy Bulgária, egyből igent mondtam rá. Mindig is szerettem volna abban az országban futni, hiszen édesapám szülőhazája. Sokszor eszembe jutott, hogy milyen gyönyörű hegyeken kellett átkelni, amikor a nagypapámat mentünk meglátogatni.

Nedjalkov Balázs beszámolója a Pirin Ultra versenyről

A szezon végéhez közeledve jobb ötletnek láttam a 70 km-es távot választani, így erre neveztem. Idén már nem tervezek nagyon hosszú versenyeken indulni. Túl sok információm nem volt a helyről, de a tavalyi győztes időket nézve nem bánom, hogy a rövidebb távra esett a választásom.

Pár infó a helyszínről és a versenyről: a hegység a görög-macedón határon található. 3 db 2900 m feletti és 6db 2800 m feletti csúcsa van. Ezen a vidéken farkassal, sassal és egerészölyvvel is találkozhatunk. A hegység nagy része sziklás és kopár. Több mint 160 kristálytisztavízű tengerszem található a Pirin nemzeti parkban.
2 táv van: 150km 9060m d+ és 70km 3900m d+. A hosszabb távon 38 óra, a rövidebb távon 11 óra a pályacsúcs. A szervezők azt írják a versenyről, hogy Bulgária legkeményebb terepfutóversenye.

A verseny már TrailPartnere a Salomon Ultra-Trail Hungary-nak.


Szerda reggel indult a 9 fős csapatunk Pécsről Bulgáriába, a többiek Budapestről délután indultak útnak. Az utazás nagyon jól telt. Általában mindenki fél, hogy milyenek az utak a Balkánon. Megnyugtatásképp elmondom, hogy kb. a Banskó-ig vezető útnak a 80%-a autópálya volt. Bansko egy nagyon hangulatos síparadicsom és üdülőváros a Pirin-hegység lábánál. A szállás elfoglalása után felmentünk autóval a hegy lábáig és megnéztük, hogy merre induljunk el másnap kirándulni.

Csütörtökön reggeli után megindultunk a hegynek, kinéztük a legmagasabb pontját, egy szép gerincet és pár tavat. Ezek voltak az úti céljaink. A csúcstámadáshoz kemény sziklás terepen kellett 4,5 km-t túrázni 1000 m szinttel. Itt kettévált a csapat, az egyik része elment a gerincre, mi, páran visszaereszkedtünk az autóhoz és kis frissítés után elindultunk az egyik tóhoz evezni. Hihetetlen szép a hegység, kemény volt a terep, de ilyenkor ezt nem veszi észre az ember. A kirándulás után következett a rajtszám átvétel, és az élő bejelentkezésünk Tündivel az Alpinrun oldalán, ezt követően pedig a technikai értekezlet. Itt már együtt volt a teljes magyar csapat (10 versenyző és 3 kísérő). Talán az értekezleten lettem maximálisan biztos benne, hogy jó döntés volt a 70-re nevezni. Nem kell mindig meghalni egy hosszún, hiszen meg lehet a röviden is. Az angol nyelvű tájékoztató egy lélegzetelállító filmmel kezdődött a nemzeti parkról, amiből megtudhattuk, hogy ezt a versenyt azért hozták létre, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy mennyi védett állat és nővény élőhelye a Pirin-hegység.

Megtudtuk még, hogy péntek este egy markáns hidegfront fog várhatóan érkezni, ami havazást is hozhat, ennek köszönhetően picit szigorúbb lett a kötelező felszerelések listája is. Ez amúgy egy-két helyen szerintem túl volt biztosítva (pl.: 2db fejlámpa és vastag sapka), de gondolom a leglassabb teljesítőkre tekintettel hozták a szabályozást. Ahogy vége lett siettünk haza, összepakolni a versenyre. Elég nagy dilemmában voltam, hogy miben is álljak rajthoz és mit tegyek be a táskába. Aztán páran rövidtávosok (Cili és Gyurkó Peti) összebeszéltünk, hogy nem húzunk hosszú nadrágot, így a szokásos szett állt össze: Dynafit Alpine Pro cipő, Dynafit Transalper short, Dynafit fejpánt és Dynafit baseballsapka; Compressport comb, vádli szár és Thermo ultra light felső; MMT mez, mellény és karszár. Táskából most is a nagyobb 12 l-es Dynafit zsákomat választottam, mert ez egy jó teszt volt, hogy mi fér el a zsákban (2db fejlámpa, hosszúnadrág, hosszúfelső, esőkabát, csősál, vastagsapka, kesztyű, eü. csomag, a teljes frissítés és még egy Garmin kamera).

Reggel 4-kor keltem, majd a reggeli után elindultunk. A rajtzónába belépéskor mindenki kapott egy GPS jeladót a chip mellé, aminek a segítségével mindig lehetett látni, hogy ki hol halad, így, ha valaki letér a pályáról, tudnak segíteni neki. Petivel még este megbeszéltük, hogy próbálunk együtt menni majd a versenyen. Ennek köszönhetően már a rajttól közösen haladtunk. Petivel mindig nagy élmény futni, jókat szoktunk beszélgetni ilyenkor. Az első szakaszon 1400 m szintet kellett egybe megmászni, ez meglepően könnyen indult, 1:10 alatt meg volt az első 10 km. Itt a 3.-4. helyen haladtunk. 13 km-nél volt az első frissítőpont, ahol nem időztünk sokat, ettünk pár falatot és elraktuk a fejlámpákat. Innen kezdődött a hegynek a sziklásabb része, de mi szépen kiegyensúlyozottan haladtunk. Az viszont látszott, hogy a helyi arcok, sokkal magabiztosabbak ezen a terepen, mert a hegy tetején 20 km-nél már olyan 7.-8. helyen lehettünk. Futottunk, beszélgettünk és gyönyörködtünk a tájban. Hihetetlen volt, hogy tényleg milyen sok tengerszem van a hegyen. 300 m ereszkedés és 300 m mászás után jött az első komolyabb lejtő 1000m d- a 2. frissítőig. Nagyon jó érzés volt, amikor észrevettem a frissítőasztalon, hogy pont olyan fasírozott van, mint amit gyerekkoromban ettem a nagypapámnál. Falatozás közben egyszer csak megjelent a női első, evett pár falatot és útnak indult. Petivel összekaptuk magunkat és mi is indultunk volna, de ekkor jutott eszembe, hogy bent hagytam a ponton a botomat. Beszóltam a személyzetnek az ablakon, hogy adják ki, de nem volt ott ahova raktam. Aztán megláttam az asztal alatt, ők kiadták, mi meg indultunk tovább. Egyből jött egy felfelé, így el is kezdtem volna használni a botot, de valami nagyon fura volt. A botom 5perc alatt, egy teljesen új bottá változott. Na de ez a csoda se tartott sokáig, mert az előttünk haladó lánynak pont olyan volt, mint nekem. Így kiderült, hogy azért nem volt ott a botom, mert ő vitte el. Persze ezt az egészet magamban raktam össze, ennek köszönhetően Peti nem is értette, hogy miért kezdek el kiabálni a lánynak, hogy álljon meg. A botcsere után elkezdtünk együtt vonatozni felfelé a csúcsig. Volt, hogy mi futottunk jobban bele volt, hogy ők. De a mászás végére kiszakadtunk egy kicsit. Az utolsó előtti csúcsról egy törpefenyvesen keresztül vezetett le az út.

Szikláról sziklára ugráltunk a kemény lefelén, amikor megjelent egy kedves túrázó pár. Az egyikük friss áfonyával kínált minket. Azt mondta, hogy vegyünk, mert ez természetes frissítő. Peti nem kért, de én elvettem egy darabot illemből. Egy ultrán sok minden kavarog az ember fejében. Nekem, miután lenyeltem, egyből az jutott eszembe, hogy a technikain elhangzott, hogy „SEMMILYEN KÜLSŐ SEGÍTSÉGET NEM SZABAD ELFOGADNI!!!”. Lehet lefárasztott a felfelé, mert azon töprengtem, hogy biztos beépített emberek voltak és majd jól kizárnak. Ebből csak az zökkentett ki, amikor megláttuk az első tehenet, mert utána mindenhol tehenek voltak. Innen új probléma megoldásának estünk neki: vajon mindennap lemennek a tehenek és ott fejik meg őket, vagy feljönnek őket megfejni. Ennyi hülyeséggel könnyű elütni az időt így egyszer csak ott termett az utolsó frissítő. Mikor odaértünk a női első és a srác, akivel együtt ment, akkor indultak tovább. Leves, víz, izo, gyümölcs, sajt paradicsom… és irány utánuk. Egy hegy (1250m d+) és 13km lefelé (1450m d-) választott el minket a céltól. Az eddigi gyönyörű napsütést, erős szél és haragos felhők váltották le. 2000m-en elkezdett szitálni a hódara, a front picit gyorsabban megérkezett. Mi egy darabig úgy mentünk, mintha nem vennénk erről tudomást, de aztán eljött a pillanat, amikor mi is felhúztuk az esőkabátot. A terep kezdett egyre futhatatlanabb lenni, így séta közben már énekelni is tudtam Petinek hogy „Hull a hó és hózik Nedybali és Gyurkó Peti nem fázik…”. 

Ha jó a hangulat, akkor gyorsabban telik az idő és ez így is volt, mert hipp-hopp, fent voltunk az utolsó csúcson. Szépen ereszkedtünk lefelé és ki jött mögöttünk? A női második, gondoltuk mi. Mert pár perc múlva megérkezett a női első is. Na, itt elszakadt a fonal egy picit nekünk is, de legalább leértünk az utolsó előtti frissítőhöz. A hegynek ezen az oldalán nem volt annyira zord az idő, ezért én levettem a kabátomat, ittunk pár kortyot és elindultunk a sípályán lefelé. Látszott, hogy maradt még bennünk, mert az utolsó 10 km szinte mind 5 percen belüli volt. A városba érve nem volt meg a Chamonix élmény, nem tapsolt senki, és nem volt ováció. Gondolom azért, mert a verseny a hegy védelméért van, így nem biztos, hogy a túrizmusból élőknek annyira reklámozzák. A célba egészségesen fáradtan, kézen fogva értünk be Peti barátommal. (Már meg se tudom számolni, hogy hányszor volt ilyen). Bea videózta, Ábris meg volt az egyszemélyes szurkolótáborunk 😊. Pár szusszanás után elmondták, hogy 5. helyen végeztünk és addigra csak egy lány ért be. Hát azt magunk sem tudtuk, hogy a másik hova tűnt.

Összességében nagyon-nagyon sok pozitív élménnyel lettem gazdagabb! Leírhatatlanul jó érzés volt édesapám szülőhazájában versenyezni, hiszen mindig is vágytam erre. Jól szervezet, tökéletesen jelölt és hibátlan frissítésekkel ellátott verseny volt. A nevezéshez egy profi futómez és egy gyönyörű befutóérem járt. Mi jövőre is ott leszünk! 

 

További cikkek:

Túra
Bringától a Mátrabérc Trail-ig
2023.04.29.
Hogyan is alakult a szikrától a teljesítésig?! ...
Túra
Dynafit Sky 6 futómellény - teszt
2022.09.14.
Egyik kedves vevőnk megosztotta tapasztalatait a Dynafit új kiadású futómellénnyel, a Sky 6-tal. Vizi Viki élményeit olvashatjátok. ...
Túra
Dynafit Elevation GTX héjkabát - téli teszt
2021.02.15.
Egy kedves, Bakonyban élő barátunk fogalmazta meg gondolatait a Dynafit Elevation héjkabáttal elkövetett első, téli terepfutása kapcsán. ...
SpiderClub Airborne