Amikor csütörtök este kiderült, hogy át kell szervezni a hétvégét, azaz új programot kell keresni a Hockhar közelében az elmaradt eredeti verseny miatt és megláttuk a Hochkar Challenge szintrajzot, már csak egy kérdés volt: lehet még nevezni?

Reggel rajt előtt tudtunk még. Nem felejtem el az érzést, ahogy ülünk az autóban és csak nézzük a versenyre készülő helyi erőt. Soha nem láttam ennyi szálkás osztrákot egy helyen. Számos terepfutó versenyen voltunk már, Ausztriában és más alpesi országban is, de itt úgy meg voltunk szeppenve mint aki az első versenye előtt nézegeti, hogy a többiek mit is csinálnak, hogy készülnek, melegítenek, hogy néznek ki a versenymezekben. „Mi a fenét keresünk itt egy alpesi triatlonon?” Nagyon nem éreztük magunkat idevalónak.

Ha még nem lett volna elég önbizalomgyilkos a cuppanós versenymezekben melegítő osztrák erő látványa, ránéztük a tavalyi eredményekre, mit tudhat ez a mezőny. Ezt nem kellett volna. 25 percen belüli futós időkkel (7 km, 210 méter szint) - mint bemelegítés a bringa és túrasí előtt - nem tudtam mit kezdeni. 3:30-as ezrek, terepen…?

Rajt előtt

Stratégiám a következő volt:

1. Terepfutás. Futni tudok, azzal nem lesz gond. 7 km, 210 méter szint. Nem teljes erővel – gondolva a többi számra – futok, de mivel bringában nagyon gyenge vagyok és túrasí verseny közelében nem voltam még eddig, ezért itt kellene viszonylag jót menni.
2. Bringa. Enyhén szólva tartottam ettől a számtól. Semmi variálás, csak fel a völgyből a 1500 méterre, úgy hogy az út átlagosan 12 %-os emelkedésű.  Bár aszfalton megy a verseny, de kötelező minimum 1,75-ös mountainbike-kal indulni, csak hogy ne legyen olyan egyszerű feltekerni a hegyre. 9 km, közel 900 méter szint. Az egy dolog, hogy eleve egyáltalán nem vagyok jó bringán, de a szezonban akkor értem csak mountainbike-hoz, amikor kertibútort vettem elő a pincéből és a bringa útban volt. Az már „mellékes”, hogy életemben nem tekertem 900 méter szintet egyben – magyarként nehéz is, nincs is az országban rá lehetőség.
3. Túrasí. Fogalmam sincs. Elvileg jó kondim lenne hozzá, de amikor legutóbb teljes erőből mentem a Hochwurzenen és egy helyi osztrák egy laza „servus” kíséretében úgy ment el mellettem mintha én állnék, ő meg mintha nem éppen egy közel 40%-os emelkedőn menne fel túrasível, azóta a túrasí önbizalmam is megingott alpesi körökben.

+1 - Miben versenyezzek? Lent a völgyben koratavaszi futóidő, fent a sípályán röpködnek a mínuszok. Végül futónadrág, aláöltöző és Dynafit TLT középrétegként funkcionáló felsőre esett a választás, volt nálam sapka, kesztyű, futáshoz, bringához ez elégnek bizonyult, a túrasí előtti depópontra pedig elküldtem a Dynafit Mercury kabátomat is.

„Bedepóztuk” a bringát, túrasí cuccot, és beálltunk a rajtba a futáshoz.

Elindult a mezőny, olyan tempóval, hogy csak pislogtam. Felvettem egy kellemes, nem könyörtelen tempót, ahogy terveztem. 210 méter szint, 7 km, 5:26-os átlaggal futottam le, magamhoz képest korrekt idő.

Futás – célegyenes (fotó: Hochkar Challenge)

Bukósisak fel, jöhet a bringa. Kb. 500 méter után azt éreztem, ha ezt letekerem, az legalább olyan teljesítmény lesz részemről mint egy PB-s Mátrabérc. Minden bajom IS volt. Próbáltam beleadni, amit lehet, miközben sorra előztek az osztrákok. Miért nem megy ennyire ez a sportág? Nyilván mert nem edzek rá. 900 méter szintet tekerni egyben - nem annak való, aki a Hármashatár-hegyre való bringázásban is kidől. 1 óra 30 perc a szintidő, reméltem, hogy ez meglehet, de igazából az motivált, hogy ezen a számon minél hamarabb túllegyek és végre jöjjön a várva várt túrasí. Eltekintve attól, hogy minden izomrostommal küzdöttem, hogy felkapaszkodjak a hegyre, gyönyörű helyen jártunk. Mesés volt, ahogy otthagyva a tavaszi zöld völgyet, beértünk a havas tájra. Voltak szakaszok, ahol hatalmas pelyhekben hullott a hó. Néha kisütött pár pillanatra a nap közben. Egyre hűlt a levegő, ahogy haladtunk fel, egyre több hó volt körülöttünk. Valahol ez tetszett legjobban a versenyben: az egész hegyet meghódítani: a lenti völgytől a hegycsúcsig.

Bringa - mesés panorámaúton (fotó: Hochkar Challenge)

Féltávon ettem egy Hammer gélt, volt dolga szegény zselének bőven, hogy életet leheljen belém. Szépen helyretett az energialöket, végül 1:07-es idővel értem fel a sípályák lábához. Sajnos a depóponton a szervezők rossz helyre irányítottak, hosszú percek mentek el azzal, hogy tisztázzuk, nem váltóban versenyzek, hanem egyéniben és engedjenek ledobni a bringát és felcsatolni a túrasít. Öltözéssel együtt így 7 és fél percet töltöttem el itt, ami nagyon sok idő – bár nem az időeredményre mentem, de ez akkor is bosszantott.

Túrasí pálya eleje (fotó: Hochkar Challenge)

Túrasível két kört kellett menni, összesen 580 méter pozitív szinttel. Meglepően jól ment, nem éreztem magam fáradnak, vigyorogva mentem fel a hegyre. Felérve a csúcsra jött az átszerelés: fóka le, becsatol és jön a lesiklás a második körhöz. Nos, az átszerelésnél én inkább szépen félreálltam, hogy ne zavarjam az osztrák kollégákat, akik bravúrosan szerelnek át szempillantás alatt. Nem csatolják a lécet, hanem 1-2 ugrással „letépik” a fókát a léc lábáról, egy mozdulattal állítják a kötést lesikláshoz és már csúsznak, miközben a bakancsot is becsatolják síelő funkcióba. Nem voltunk szomszédok az Alföldön gyerekkorunkban és nem ez a második szezonjuk túrasível, ennyi biztos.

Helyi erő (fotó: Hochkar Challenge)

A második kör is jól ment felfelé, szinte sajnáltam, hogy a túrasí „csak” ennyi volt. Óriási élmény volt becsúszni léccel a célba életem első alpesi triatlon versenyén. Tamás végül pár perccel utánam ért be, legalább olyan örömittasan mint én. Megcsináltuk.

Tamás a célban

A célterületen sátras afterparty fogadta a versenyen részt vevő 400 főt. Mint az eredményhirdetésen kiderült, korcsoportban 3. helyett lettem – többnyire annak köszönhetően, hogy nem volt túl sok női egyéni versenyző. Ugyanakkor nagyon szép díjat kaptam, büszkén tettem ki itthon a polcra.

Korosztályos 3. hely (fotó: Hochkar Challenge)

A díj

Másnap még felmentünk a hegyre túrasízni pár kört. Azt hiszem a Hochkar és a verseny belopta magát a szívembe. Jövőre remélem ugyanitt folyt. köv.

Sajnos a versenyen nem készült rólam túrasís kép - ez a kép már másnap készült