2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Kovács Józsival bővült Dynafit nagykövet programunk

Kovács Józsival bővült Dynafit nagykövet programunk

2019.07.30.
Munkatársunkkal nem csak üzletünkben futhattok össze, hanem akár aszfaltos, akár terepfutóversenyeken is.

Kovács Józsival bővült Dynafit nagykövet programunk

Józsi bemutatkozik:

"Kovács József vagyok, 41 éves, és a szabadidőm nagy részét futással töltöm. Amolyan „hibrid” futóként szeretem róni a kilométereket mind aszfalton, mind terepen, de a szívemhez a terepfutás áll közelebb. Ennek oka lehet az is, hogy az alap-állóképességemet még a teljesítménytúrázós korszakomban szereztem 2002 és 2015 között, illetve 2007-től már többnyire futva túráztam.

A versenyzés nagyon sokáig nem érdekelt, inkább a magányos, tét nélküli futások híve voltam, és a túrák közül is a kevésbé népszerűeket részesítettem előnyben. Majd néhány éve megjelent bennem a „fejlődés iránti igény”, és hamar rájöttem, hogy a versenyzés olyan plusz teljesítményt hoz ki belőlem, amit a kedvtelésből végzett túrafutásokkal nem tudok elérni.

 

Két éven át egyénileg készültem a versenyekre, amelyek többnyire terepfutó versenyek voltak. 2016-ban beneveztem az azóta méltán a legnépszerűbb magyar terep-ultrára, az Ultra-Trail Hungary 112 km-es távjára, és ez a verseny hozta meg a fejemben az „igazi áttörést”. A verseny szervezése, hangulata, a futás közben érzett erő és szabadság, a versenyzők összetartása és sportszerűsége… mind-mind hozzájárultak ahhoz a gondolathoz, hogy nekem ebben a világban a helyem.

Akkoriban még a futómezőny hátsó-közép szekcióját erősítettem, és nem is igazán reméltem többet. Egészen addig, míg a sors össze nem hozott 2018 tavaszán Maráz Zsuzsanna ultrafutóval, aki az edzőm lett. Új kapuk nyíltak meg a futás minden területén: rövid- és hosszútáv, aszfalt és terep.

Idén nyolc versenyen vagyok túl, kellően változatosra sikerült ezek kiválasztása, és mindegyikük egy-egy sikertörténet számomra. Többek között a Vértes Terep Minimaratonon (14 km) a 4. helyet, míg a Szentlászló Trail-en (84 km) a 14. helyet szereztem meg. Az aszfaltos versenyzés területén is teljesült egy álom: az áprilisi Vivicittá félmaratonon sikerült másfél óra alá menni.

 

Közelebbi célok között szerepel két igen nehéz verseny: a nyári 160 km-es Korinthosz ultramaraton, amit az árnyék nélküli Duna- és Sió-töltésen rendeznek Szekszárd és Baja között, valamint az őszi Piros 85 terep-ultra verseny. Jövő évben pedig szeretnék eljutni néhány külföldi versenyre, Horvátországba, illetve Olaszországba.

Megtisztelőnek érzem a Dynafit Csapat felkérését, hogy futásaimon használjam és véleményezzem a termékeiket. Örömmel teszem, mivel a környezetemben néhányan és jómagam is megtapasztaltuk már a márka terepfutó ruházatának és cipőinek előnyeit, magas minőséggel járulnak hozzá a sportolás közbeni komfortérzet és a teljesítmény növekedéséhez."

Kovács Józsit az alábbi platformokon tudjátok követni:

Kovács Józsi Facebook Futóblogja

Kovács József futóblogja

Kovács Józsi Stravan

További cikkek:

Túra
127 km és 6660 m szintemelkedés a Tengeri Alpokban
2023.02.15.
Az Alpin Team február első hétvégéjén tartotta a szokásos edzőtáborát Monaco-ban, illetve a francia Riviéra hegyvidékén. Munkatársunk, Kovács Józsi a futó szekciót képviselte. ...
Túra
114 km gyönyörűség: Ultrabalaton Trail
2022.10.26.
Munkatársunk, Kovács Józsi a 10. helyen futott be az Ultrabalaton Hegyestű Trail terepfutó versenyen, ahol 114 km-t és 2100 méter szintemelkedést kellett leküzdeni a futóknak ...
Túra
Volt egyszer egy Beac Maxi
2022.09.16.
Munkatársunk, Kovács Józsi egy klasszikus teljesítménytúrán járt a hétvégén. A terepfutó versenyzés előtt, hazánkban a természetet kedvelő futók ilyen TT-ken edzettek ...
SpiderClub Airborne