Az élet vagy jutalmaz, vagy tanít – tartják a bölcsek. A 2020-as év számomra mindkettőt tartalmazta, meglehetősen szélsőséges viszonyok között. A jutalmazás inkább a magánéletemre volt jellemző, a tanítás pedig a sportra, köztük a futásra.
2019. decembere annyira jól sikerült, hogy méltán nagy izgalmakkal vártam az újévet. Februárban, a jó reményeket megerősítette a gödöllői terepmaratonon elért eredményem, még a tavalyit is túl tudtam szárnyalni annak ellenére, hogy azért nem volt túl patent a téli alapozás.
Márciusban teljesült az egyik balatoni bakancs-listás vágyam: négy nap alatt körbefutottam a tavat. És itt akár véget is érhetne a beszámoló…
Hazautazásunk másnapján kezdődött a Covid-mizéria. Kezdetben ezt nem tartottam akkora katasztrófának, akkor még mindenki optimistán egy-két hónappal számolt. Gondoltam, lesz egy kis pihenő a melóban, majd többet edzek, aztán májusban indulhat a versenyszezon.
Éppen az ellenkezője történt. A munkahelyem azon szerencsések közé tartozott, ahol nemhogy kevesebb, jóval több lett a tennivaló. Két hónap után már az ideg-kimerültség jeleit figyeltem meg magamon, teljesen szétesett a figyelmem, és ez jelentősen kihagyott a fizikai aktivitásomra is: nagyon sokszor nem volt már energiám kimenni futni, a május végére betervezett privát Kinizsi Százas futást pedig az utolsó pillanatban lemondtam, egyszerűen fejben sem bírtam végigmenni a pályán, nemhogy fizikailag.
Mindeközben minden versenyt, amire neveztem, töröltek. Még tavasszal, amíg erőm engedte, készültem a Grossglockner Ultra Trail-re, a Hármashatár-hegyen keresgettem addig számomra ismeretlen és nagyon meredek ösvényeket, és azon szaladgáltam, botoztam föl-le. Amikor végül kiderült, hogy mégsem tartják meg a versenyt, nagyon elszomorodtam. Bár nyáron enyhítettek a szigorításokon, és a meló feszessége is lazult, nem edzettem többet, sőt…
Augusztusra az Alpinbike munkatársaim összeraktak nekem egy bringát, ami új dimenziókat nyitott meg az állóképesség fejlesztésében. Igaz, a tervem az volt, hogy a futásaimat fogom kiegészíteni az országúti kerékpározással, de azt vettem észre, hogy már futás helyett is tekerek, élvezem az új mozgásformát, a tájakat, és hogy rövid idő alatt nagy távokat be tudok járni.
Az elmaradt főversenyek helyett nem kerestem „pótversenyt”, a futásban a motivációm csökkent, nem igazán tudtam hogyan tovább. Októberben megszületett a kisfiam, ami teljesen átírta számomra a szabadidő fogalmát. Még annyit sem edzettem, mint előtte, így a hó végére döntést kellett hozzak. Vagy végleg visszaállok „hobbifutóvá”, vagyis akkor megyek ki, amikor éppen ráérek és kedvem van, vagy nem hagyom elveszni azt a felépített formát, amit még korábbi edzőmnek, Maráz Zsuzsinak köszönhetek, és tudatosan, előre megtervezve újra minőségi edzést produkálok. Nos, az utóbbi mellett döntöttem.
Néhány hét alatt kiderült, hogy a tervezett heti 8-10 óra helyett maximum 6-7 óra futást tudok bepréselni a napirendbe, plusz 2-3 óra keresztedzést, ami leginkább taekwondo-ból, kungfuból, és némi otthoni súlyzós és súlyzó nélküli edzésből állt. November 3. hetétől fixen tartom a tervet, és némi meglepetésemre elég gyorsan jönnek vissza az „emlékek” az izmaimba és a vérkeringésembe.
Kedvenceimé váltak a heti egy vagy olykor kettő, 20-30 km közötti tempós terepfutások, imádom a sebességet a hegyen, és egyre kevésbé érzem meg a keményebb hegycsúcsok megfutását sem. Közben a frissítésemet is tesztelgetem, ami még mindig nem tökéletes, de van rá pár hónapom, hogy kifejlesszek rá egy jó protokollt. December közepén egy közösségi futáson sikerült 3:46-ot futnom 45 km-en, ez már számszerűen is jelezte számomra, hogy valóban kezdem visszanyerni régi formám.
2021: nem tudni mi lesz, de úgy kell tervezni, mintha minden rendben lenne. Néhány versenyre már be is vagyok nevezve. Két főverseny került be a naptárba: tavasszal a Szentlászló Trail, ősszel pedig a Dalmacija Ultra Trail. Ezek mellett még lesz néhány „kis” aszfaltos megmozdulás is, mint csapat UB és Korinthosz. Reméljük a legjobbakat.
Kilométerekben és futós élményekben gazdag újévet kívánok mindenkinek!
