Az Európabajnokság után helyben maradtunk az utolsó IBU kupára Minszkben, ahol két darab 10 kilométeres sprintet és egy 15 kilométeres 60 fős tömegrajtos versenyt rendeztek. Előzetesen úgy kalkuláltam, hogy csak a két sprinten tudok majd rajthoz állni, mert nem tudok bejutni a legjobb 60 közé. A sprintek  rajtoltatását módosították, így 20 másodpercenként rajtoltunk a megszokott 30-cal ellentétben.

1. Sprint - 10 kilométer

63-as rajtszámmal indultam. A pálya első részén nem csúszott jól a sínk, a mögöttem induló osztrák srác hamar utol is ért. Hirtelen eszembe sem jutott, hogy nem 30 másodperccel indult utánam, hanem csak 20-al. Zavart, hogy ilyen hamar utolért, úgyhogy rögtön ráálltam és felvettem a tempóját ameddig csak bírtam. A kör végén már a kettővel mögöttem induló svájci Joschát figyeltem, hogy ha lehet ne érjen utol. Kicsivel előtte értem a lőtérre és fekve kettőt hibáztam, ami még nem zárta ki, hogy legyen egy jobb versenyem.

A néggyel mögöttem induló kazah srác (aki a lövészet közben megelőzött) a nagyemelkedőn lőtávolba került. Visszaküzdöttem magam rá, hogy legyen szélárnyékom lefelé. Mivel bement a lefelé elején lévő kanyar belső ívére, ezért nekem is utána kellett mennem, viszont ott mély volt a hó, ami kivitte alólam a lécet és hátraestem (Ha nem a szélárnyékért küzdöttem volna, biztosan nem megyek a belső ívre). Ezzel a mutatvánnyal összeszedtem 15 másodpercnyi hátrány, ami a dupla kör végéig megmaradt. 

Ez a pálya felemészti az energiát

Állva négyet hibáztam, amin szinte már meg sem lepődtem, de úgy éreztem, hogy a futás nem ment olyan rosszul, mert végig pörögtem addig a versenyen. Mivel a kazah srác hasonlóan bravúrosan lőtt, ezért pont az a 15-20 másodperc előnye maradt velem szemben az utolsó körre. Ezt mindenképp le szerettem volna dolgozni, aminek a nagy részét sikerült is, de végül 5 másodperccel utána értem célba.

Sífutásban kiadtam magamból, ami bennem volt a hat hiba ellenére is, de a hóviszonyok ezen a napon voltak a legrosszabbak a másfél hetes kintlétünk alatt. Egyrészt nagyon sokat kivett belőlem emiatt ez a verseny, másrészt hiába adtam ki magamból mindent, a mezőnyhöz viszonyítva így sem lett igazán jó futóidőm.

2. Sprint - 10 kilométer

A szerdai sprint után csütörtökön még egy sprintet kellett futnunk. Már az első körben éreztem, hogy ez nem az én napom lesz. Legalábbis, ami a sífutást illeti. Előző nap teljesen lenulláztam magam.

51-es rajtszámmal indultam. A horvát Kresimir (aki elég jó futó) az első köröm elején utolért (Ő már a harmadikat futotta), de meglepően sokat el tudtam Vele futni. Ennek ellenére viszont azt láttam, hogy a kör végén a szerb srác, aki mögöttem indult és tőlem általában jóval gyengébb futó, alig kapott tőlem a körön.

Stabil volt a fekvő lövészetem, de két korong csak nem akart leesni. Ettől függetlenül örültem ennek a lövészetnek, mert tudtam, hogy így szinte csak jobbat lőhetek, mint a korábbi versenyeken. Mivel a szerb srác hibátlanul lőtt, így körülbelül 40 másodperccel előttem ment ki a dupla körre. A kör végére ledolgoztam ezt a hátrányt és az átfutó zónában megelőztem. A sím nem ment túl jól, mert sokkal több erőt kellett beletennem a haladásba, mint Neki. A nagy emelkedőn megelőztem egy litván srácot, aki aztán a lefelén elcsúszott mellettem és a kör végéig már csak visszaérni tudtam rá, hogy egyszerre érkezzünk lőni.

A lőtéren volt egy kis kavarodás, mert hárman is egyszerre csúsztunk be és mindenki szeretett volna maga mellé embereket, hogy szél esetén fogják a szelet. A gond csak az volt, hogy ketten már álltak a lőállásban és a köztük lévő két helyből a litván srác az utolsó pillanatban döntötte csak el, hogy melyiket akarja választani (Ő volt belül). Mivel én az utolsó pillanatig azt hittem, hogy a 19-esre fog beállni, ezért már kijöttem mellé, hogy be tudjak menni elé a 18-asra, Ő azonban továbbcsúszott, ezzel lezárva előttem a területet. Visszafordultam és gyorsan beálltam a 19-esre. Magamhoz képest gyorsan (32 másodperc alatt) és hibátlanul lőttem. Ennek nagyon örültem, de így még jobban zavart, hogy a futás nem ment.

Az ominózus beállás és a hibátlan lövészet

A litván srác is nullát lőtt, de kicsit gyorsabban, így előttem ment ki a körre. Az utolsó kört próbáltam még megnyomni, de nem tudtam gyorsítani. Utolértem, és az emelkedőn egész jó kis előnyt tudtam kiharcolni, de lefelé nagyjából ez az előny el is olvadt. A célig ezt játszottuk, de végül 5 másodperccel előtte értem be.

Bár így sem sikerült jó eredményt elérnem, de a jó lövészetet pozitívumként tudom magammal vinni a rám váró pihenőre és a következő szezonra, mert már hosszú ideje a rossz lövészet megpecsételte a versenyeimet. A célbaérkezés után azt hittem, hogy ez volt az idei szezon utolsó versenye, de tévedtem, mert másnap délelőtt várt rám egy kis meglepi.

60 fős Tömegrajt - 15 kilométer

Az előzetes rajtlista alapján erősen kérdéses volt, hogy indulhatok-e a legjobb 60 között. Nem igazán reménykedtem benne, hogy indulhatok, ezért nem is úgy készültem. Reggel elmentem átmozgatni, majd felmentem a pályához, hogy egy órát elmenjek sífutni a belövés alatt és utána megnézzem a versenyt.

Másfél órával a belövés előtt, amikor felértünk a pályához, már végleges volt a rajtlista és ott virított rajta a nevem 60-as számmal. Volt kedvem versenyezni, de a testem már nagyon kimerült volt az előző két nap miatt. Gyorsan átállítottam az agyam és felkészültem a versenyzésre, már amennyire ez másfél óra alatt lehetséges. A reális célkitűzés az volt számomra, hogy 4 kört tudjak futni, azaz a 3. lövészetig jussak el.

A pálya az előző napokhoz képest jó állapotban volt. Ennek a versenyszámnak az a sajátossága, hogy 6 darab 2,5 kilométeres kört futunk. A mezőny első fele a verseny elején két kört fut és csak azután lő először, majd utána minden kör végén egyszer, miközben a mezőny második fele az első kör után lő először, aztán dupla kört fut és utána ismét egy körönként lőnek.

Elrajtoltunk egyszerre 60-an. Az elején kicsit lemaradtam, mert tudtam, hogy az emelkedőn úgyis fel fog torlódni a mezőny. Ez így is lett, ezért spóroltam egy kis energiát. A hosszú felfelén lassan haladtunk, viszont a végét meghúzta a sor eleje. Elkaptam az előttem lévő szélárnyékát, de a lefelén lemaradtam, úgyhogy utolsóként üldöztem a mezőnyt.

Szezon végén már az olyan egyszerű dolgok sem mennek könnyen, mint a fegyverfelvétel

Fekve egyet hibáztam, majd volt egy kis technikai malőröm a fegyverfelvétellel, de ezt gyorsan megoldva kifutottam a duplakörre. Örömmel konstatáltam, hogy jópáran bent voltak még a büntetőkörben. 

A sífutás nem ment jól és a lécem se csúszott igazán meggyőzően, emiatt próbáltam még jobban fókuszálni a lövészetre, hogy legyen esélyem minél tovább jutni.

A második fekvőnél az utolsó két korongot hagytam fent, ami bosszantott, mert rég éreztem ennyire stabilnak a fekvőmet, mint ezen a napon (annak ellenére, hogy a belövés szokatlanul sokáig tartott).

A negyedik körre indulva már sejtettem, hogy a végén futni kell majd, ha még egyszer be szeretnék menni a lőtérre. A kör elején spóroltam az energiával, hogyha közeledik mögöttem az élmezőny, akkor tudjam fokozni a tempót. Az utolsó előtti emelkedőn már bemondták Dávidék, hogy nyomjam, mert mögöttem van az első norvég.

Az utolsó felfelén szinte hajráznom kellett, de nem ért utol, így beengedtek a lőtérre. Rálőttem a táblára az 5 lövést, amilyen gyorsan csak tudtam (24 másodperc alatt). 3 hibám lett, de utána már kiintettek és véget ért számomra a verseny.

Végülis kaptam még egy lehetőséget a szezon lezárására, amin sikerült elérni a kitűzött célt egy elfogadható lövészettel, és egy helyezéssel előrébb is tudtam kerülni. Még a sífutó országos bajnokság várt volna rám ezen a télen, de mivel azt törölték, ezért ez volt az utolsó havas versenyem.