Májusban megkezdtük a felkészülést a téli szezonra. A hónap végére 70 edzésóra és 1226 kilométer gyűlt össze. Az egyetem mellett nem volt könnyű összehozni, de a távoktatás sokat segített, mert jobban be tudtam osztani az időmet, ráadásul a verseny előtti szerdán végeztem az utolsó vizsgámmal.
Azért, hogy egy kis izgalom is legyen, a versenyt megelőző napon válogatott felmérőnk volt, ahol 2x2000 métert kellett futni. A versenyre egyébként sem pihentem rá, úgyhogy az erős mezőnyt elnézve nem voltak magasak az elvárásaim magammal szemben. Azt sejtettem, hogy a legjobb 5 közé be tudok férni, de a dobogót nagyon neccesnek éreztem. Szabó Sanyi első helye szinte borítékolható volt. A második helyre Juhász Patrikot vártam, mint „meglepetésembert” (számomra nem volt meglepetés... :D), és azt gondoltam, hogy esetleg a harmadik helyért meccselhetünk Szabó Gabival és Al-Hajal Sanyival.
Rajt után az élre álltam, mert senki nem akart vezetni a meredek emelkedőn, így legalább tudtam moderálni a tempót. A szemem és az emlékezetem a tetőn megtréfált, mert benéztem az elágazást és eggyel hamarabb fordultam le jobbra, mint kellett volna. Persze mondtam egyből a Többieknek, hogy bizonytalan vagyok, de hűségesen követtek. Leérve Skoff Gábor mondta egyből, hogy rossz felé mentünk. Nem nagyon, mert közel voltunk a kijelölt útvonalhoz, de annyira pont elég volt, hogy egy srác elénk kerüljön, tehát 15-20 másodpercet biztosan veszítettünk.
Négy főre fogyatkozott az élboly, amiben Sanyival, Gáborral és Patrikkal voltunk. Patrik hátul megbújt okosan, Gábor pedig csinált a sík részen egy váltást, amire Sanyi persze ugrott rögtön. Őt kis túlzással ekkor láttuk utoljára.
Gáborra visszazárkóztunk és együtt haladtunk a sípálya aljáig, ahol Patrik állt előre és szakított le minket. Egy kis előnyöm nekem is lett Gáborral szemben, de aztán utolért.
A réten mondta Gábor, hogy Patrik milyen jól megy, mire megláttuk, hogy Sanyi sincs nagyon sokkal előtte és egyből korrigált, hogy akkor viszont mi sem megyünk rosszul... :D
A leejtőn Gábor elszakadt tőlem, de ebben azért volt részemről taktikázás, mert tudtam, hogy a rét túlsó felén aljas emelkedő lesz szembeszéllel. Ezt kihasználva visszazárkóztam és Patrikhoz is közeledtünk.
10 kilométer környékén Gábor egy hirtelen irányváltásnak köszönhetően földre került (azt hitte, hogy csippantani kell, de nem kellett), majd ezt követően a saras leejtőn hirtelen eltűnt mögülem. Annak tudatában, hogy aszfaltos cipőben volt, ekkor már sejtettem, hogy a harmadik hely jó eséllyel meg lesz.
Az első kör végén Patrik még bőven látótávolságon belül volt és a második kör emelkedőjén ismét tudtam közeledni. Mivel Ő másodjára is rossz felé ment ugyanott, ahol az első körben mindannyian, én pedig ekkor már jófelé, ezért hirtelen közelebb, nagyjából 15 másodpercen belülre kerültem. Ebből a pozícióból nem éreztem volna túl fair-nek, hogyha a végén éppencsak megelőzöm, ezért elhatároztam, hogy megpróbálok elszakadni legalább annyival, amennyit velem szemben vesztett a plusz távolság miatt vagy különben nem érdemlem meg a második helyet.
A sík részen megelőztem, de az emelkedőn visszaelőzött, úgyhogy eldőlt a második hely sorsa. A célig azt játszottuk, hogy minden kisebb emelkedőn közelebb kerültem, Ő pedig minden leejtőn elnyúlt tőlem, úgyhogy azért igyekeztem megfuttatni. Végül 7 másodperccel előttem ért célba, így harmadikként futottam be.
Az időjárás csúnya arcát mutatta, azonban esélye nem volt elrontani az élményt. Igazi verseny kerekedett a végére, jó volt ilyen erős mezőnyben futni. A szervezés hibátlan volt, köszönöm a meghívást Skoff Gábornak és a Trail Zone-nak.