Két nappal a verseny előtt. Nedybali kérdezi, hogy tudtam-e, hogy a Skyrun Dunakanyar UP távja aszfalton megy?!Nem… Csekkolom a kiírást.

„A teljes útvonal: lezárt erdészeti aszfaltúton, a végén a sípályán ösvényen, hossza kb.: 600 m”

A helyszínen egyből szóltam, hogy inkább a Trail „M”-en indulnék. Ki kell használni, hogy legalább ilyenkor terepen futhatok.

Egy további apró érv volt az is, hogy így bevethettem az új Dynafit Feline Vertical Pro cipőmet. Nem nagyon kellett izgulnom, hogy először lesz a lábamon, mert az előző évi változattal összebarátkoztunk, így tudtam mire számítsak.

A táv 10 km, több, mint 700 méter szintemelkedéssel. Először azt hittem, ez elírás, de kiderült, hogy egyáltalán nem. Személy szerint tetszett az útvonal, szerintem simán van olyan nehézségű a pálya, mint mondjuk a Parád-Kékes Hegyifutó Országos Bajnokságon.

Rajt után hamar magamra maradtam, de ezt egy percig se bántam, mert nem akartam teljes gázzal menni. Emelkedett szép folyamatosan a frissítőpontig. A gerinc, ahol befújt a hűsítő oldalszél, különösen tetszett. Csak a mozgásomra figyeltem, hogy ne essek szét. Volt pulzus, de nem éreztem megerőltetőnek.

A vége felé bevittek minket egy jó kis single trackre, amin aztán volt minden. Meredek, gyökeres lefelé, növények borította ösvény, hirtelen emelkedő. Egy szóval nem az a fajta leejtő volt, amin 3 percesbe lehetett repeszteni….

Az egy órából éppen kicsúsztam, de ez nem hatott meg különösebben. Ezt a pályát azért meg lehet csinálni 50-55 perc között is. Mondjuk nem másfél hétnyi futásból…

A verseny után ment a bandázás a Garminos csapattal, majd az esti vonattal már hazafelé tartottam Miskolcra, hogy a másnapi Kondenzgyík Maratonon is rajthoz állhassak.